You are not allowed to view shoutbox.

A HARC OB 2010 végeredménye

Elnézést mindenkitől, hogy ilyen sokáig kellett várni a tavalyi OB végeredményére, de végre itt van és reméljük korrekt is a számítás. Gratulálunk a HARC első bajnokának 109HA005 Attilának, aki toronymagasan lett az első és egy kivételével valamennyi OB versenyen részt vett.

A félezres tagságból mindössze 35 olyan HARC tag volt, aki egyáltalán indult valamelyik OB futamon, vagy versenyen, idén ezért alakítottuk át a szabályozást. A havonta egy szombatot igénybevevő, főként a kitelepülési kedvet erősítő szisztéma sokak számára megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Mindössze néhányan tudtak a futamok nagyrészén pontokat szerezni.

Persze azoknak is volt esélye előkelő helyet szerezni a végső elszámolásnál, akik szinte csak a két nagy versenyen indultak,  így csípte meg a negyedik helyet 109HA037 Joe, a hatodik 109HA888 Mitya, a hetediket 109HA975 Józsi és a nyolcadikat 109HA185 Acsi. Az ötödik 109HA1220 Roland lett, aki 8 alkalommal vett részt a 14 eseményből álló bajnokságban és bár kezdetben nem tudott jelentős pontokra szert tenni, remek versenyeredményeivel behozta hátrányát.


Attila egymaga több pontot gyűjtött, mint két dobogós társa, a második helyen végző 109HA182 és a harmadik 109HA1979 Szabi A magánéleti problémákkal küzdő klubelnök két futamon nullázott, megnyerte a tavaszi versenyt, de az őszi időszakban nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani, ígycsak megszorongatni tudta ateljes idényben vezető Attilát, aki legszebb eredményét éppen azon az augusztusi versenyen érte el, amelyet Silviusnak ki kellett hagynia.

Szabolcs is szép idényt tudhat maga mögött, bár ő három megmozdulásról hiányzott az év második felében, a mindössze három versenyen induló, pontgyűjtésben remekölő Joe csak megszorongatni tudta.

A kilencedik helyet 109HA1972 Dugo szerezte meg, akinek lelkesedése az év első 5 versenyére korlátozódott, ha kitartóbb lett volna biztos lett volna számára a dobogóközeli hely, de sajnos hamar feladta, nélküle az élen haladók versenye is unalmasabbá vált.

109HA403 került még be az első tízbe. Viktor több eseményen is gyűjtögetett pontocskákat és bár úgy tűnt nincs igazán ideje, lehetősége komolyabb eredmény elérésére, a sok kicsi végülis mégis sokra ment.

A teljes tabellát itt tölthetitek le!

 

Joomla templates by a4joomla