You are not allowed to view shoutbox.

A HARC 3. OB futamának végeredménye

Igaz már 18-an mondhatják magukról, hogy pontokat szereztek a HARC OB-n, mindösszesen csupán öt olyan klubtársunk van, aki eddig valamennyi futamról küldött logot. Közülük négyen már jelentős pontöbbletre tettek szert és elhúztak a középmezőnytől. Az élen ismét Attila2 végzett, bár most nemsikerült neki újabb pontrekordot felállítani, de így is utcahosszal vezet.

 

 
Nemcsak a második, harmadik, negyedik helyezett foghatja be Attilát, hanem tulajdonképpen bárki a mezőnyből, mert még számos futam hátravan.

Az események most fognak begyorsulni, hiszen április 24-én lesz a gyalográdiós futam, azt követő szombaton pedig a HARC 5. NEMZETI VERSENYE. A futamon extra pont csak azokért az összeköttetésekért jár, amelyeket önerőből kitelepített rádióállomásunkról prezentáltunk. Mit jelent ez pontosan? Elmehetsz autóval a hegy lábáhozde mindenképp gyalogolnod kell legalább egy kilométert. A gépjárműved nem lehet a QTH közelében és addig rádiózhatsz onnan, amíg bírod árammal.

A rádióamatőröknél megszokott SOTA-szabályokat NEM kell betartani, azaz nincs kötelező szint, minden pukli SOTA-csúcs, sőt kimehetsz a Nagyalföld középére is akár, onnan is számoljuk az extra pontot.

A versenyen természetesen versenyszabályok lesznek és a4. versenyen megszokott pontrendszer. A versenyre regisztrálni is kell előre, kérem már most jelentekzzetek minél többen, hiszen aki a versenyen nem szerez pontot az valószínűleg az esélyt is elveszíti arra, hogy az OB-n bejusson a legjobbak közé!

 

Joomla templates by a4joomla