109HA/BAMAKO - Bamako aktiváció

Kategória: DX aktivációk
Megjelent: 2009. január 18. vasárnap, 13:03
Írta: Soma
Találatok: 2771

Pénteken vette kezdetét a Budapest-Bamako Rallye aktiváció Budapestről a Felvonulási térröl. Én (109HA150) 12-óra után értem ki a helyszínre egy önjáró lakóautóval. Már várt rám 105 András egy lakókocsiban, és 005 Attila, na meg Magdika és a gyermekek a  már tőlük megszokott Opellal és Explorerrel. Hamar nekiláttunk az antennák  felépítésének. Voltak körsugárzók nagy árbócokon, és dipolok egyaránt. Kb. 1-óra alatt végeztünk is az ideiglenes QTH-k kiépítésével.

Persze hamar előkerült egy "kis" qso- víz is Mosoly. Aztán még egy, és mindig volt utánpótlás.....

Közben András és Feri (109HA570 - HA5DSC) 7MHz-en BPSK31-ben már próbálkoztak is, kisebb nagyobb sikerrel. Sajnos 11-méteren, lévén, hogy bent voltunk a városban, csak a már megszokott közelebbi állomások jöttek. 109HA/BAMAKO-s hívót kiabálva egyszer csak jelentkezett 114-es Joci, meglepően jó térerővel. Mint kiderült az aktiváció helyszínére tartott. A GPS-e egy kicsit megtréfálta, mert nem hozzánk hozta, hanem Bp. másik végén lévő Hősök terére.

Én már nagyon vártam Őt, mert nem tudtam begyújtani a gázfűtést a lakóautóban, és Joci gázszerelő.....  Attiláék eközben nézegették a versenyautókat. Kiskapitány (kis Atti) közben összegyűjtött nem kevés Bamakos zászlót (konkrétan a településükön élő összes gyereknek... :) ).

Joci megjött, és gyorsan meg is csinálta a fűtést. Eközben persze jó hangulatban teltek az órák, sokat beszélgettünk, bohóckodtunk. Este felé jöttek is a vendégek Hotel Alfás és amatőrők személyében is (Tamás, Gábor, Andris, Csepeli Zoli, és még sokan mások. Silvius is megjelent, ennek örömére Attila kibontott egy üveg Jägert mely hamar "legurult". A nagy hideg ellenére sem fáztunk!! Nevetés

Mivel nem lehet csak inni és enni nem, ezért elmentem egy barátom éttermébe, és nyolc adag kaját hoztam a kitelepült DX-ereknek. Köszönet a támogatásért a STARKEBAB Nyugati téri éttermének!!

Ahogy múlt az idő, annál nagyobb volt a hangulat. A vendégek hazamentek, de a hangulat ekkor sem múlt el. Joci vagány rádiós lévén, úgy döntött, hogy nem megy haza, kint alszik. Ekkor már Attila gyermekei is lefeküdtek aludni, Magdika meg DVD-t nézett, és internetezett mobil QTH-jukból. Ekkorra már a téren lévő hangosítók is haza mentek. Kerestem Andrást és Attilát, hát látom, hogy már barátokra találtak a Bamakos 7-es Busz személyzete személyében. Oda mentem hozzájuk, és egy iszonyat nagy kondérrból forralbort ittak. A busz tetején lévő hatalmas hangfalakból bömbölt a zene. A 7-es busz két mókamestere invitáltak minket, hogy van még hely, és holnap tartsunk velük Bamakoba! Attilának több sem kellet, ugrott a lehetőségre, és mondta, hogy gyerünk! Persze mi lebeszéltük, hogy ez így nem olyan egyszerű, előbb kellett volna kitalálni.

Az éjszaka folyamán megjelent a szervező Villám Géza, egy TV-s csapattal a lakókocsiban filmezni.

Aztán éjjel 1-körül megjelent 415 Péter is. Nem tudott sokáig maradni, csak egy órácskát, mert mennie kellett. Teltek az órák és lassan minden lecsendesedett, így mi is elmentünk aludni.

Reggel nyúzott fejjel keltünk. Egy gyors kávé, és kezdjük a napot. Andrásnak akadt munkája, mert egy pár autóban rendbe kellett tenni a rádiót.

Aztán elkezdődött a megnyitó. Villám Géza beszédet mondott, majd az utolsó köszönetét felénk rádiósokhoz intézte.

Közben megjelent Silvius is kisfiával, és 109HA911 Morzsi is kis családjával, majd 5CNJ János, a Kolos rádió klub elnöke aki többünket is tanít. Eközben már javában ment a rajt. Jó hangulatban hagyták el a Bamakos versenyzők az indulás helyszínét. Majd mikor az utolsó autó is elment, vége lett a rendezvénynek, és mi is elkezdtük lebontani antennáinkat.

Összegezve: Rádiós szempontból nem volt valami nagy "kapás", de azthiszem akik kint voltak mind jól éreztük magunkat, és jó volt egy kicsit népszerűsiteni a rádiózást!

Köszönjük mindenkinek a részvételt!

73 DX!

109HA150 Soma