A Karácsonyi verseny végeredménye

Kategória: Versenyek
Megjelent: 2009. január 12. hétfő, 10:35
Találatok: 1253

Remek hangulatot hozott az idén Bozont rádiós barátunk által szervezett Karácsonyi verseny.
Sajnos végül csak öt állomás küldött logot. A versenyt, kimagasló teljesítménnyel, a Széchényi-hegyet aktiváló 109HA005 Attila sportárs nyerte, aki aznap 265 érvényes összeköttetéssel abszolút rekordot állított be a XXI. századi CB-s életben.

Tudomásunk szerint nem volt még olyan CB-s aktivátor, HARC-tag, aki egyetlen napon (pontosabban 12 óra alatt) ennyi ellenállomással tudott volna beszélni. Attila eredménye abból a szempontból is egyedülálló, hogy ezen a napon nem, vagy csak elenyésző mértékben volt ionoszférikus terjedés.

A második helyen az ország tetejéről dolgozó HARC-os csapat végzett, akik 105 összeköttetés mellett egy SSTV QSO-t is összehoztak a harmadik helyen végzett 109HA700-as Lalával. Így ezt a kategóriát, igaz csak 1-1 SSTV QSO-val, megosztott helyen megnyerték. A Kékesen 415 Péter, 150 Soma és 182 Silvius alkották a remek csapatot, akik bár kockásrafagytak, igazán jól szórakoztak aznap és két külföldi hívójelet is bezsebelhettek. Sőt kapcsolatba léptek egy magyar ajkú DX-errel, aki éppen Losonc mellett autózott és hangjukat erdélyi HARC-osok is hallották. VIDEO

Az otthonról dolgozók versenyét 109HA700 Lala nyerte, aki összetettben is bronz érmes lett.
Bár a 4. helyezettel azonos számú összeköttetést teremtett, azok magasabb pontértéke miatt került fel az erdőkertesi rádiós a dobogóra.

A szintén zord, hegyi fagyban dolgozó M29BKTA állomás operátorai nemcsak versenyeztek, hanem egy repeater állomást is teszteltek ezen a napon. 207 pontos eredményük azért is figyelemreméltó, mert ők voltak azok, akik a legzordabb körülmények között kényszerültek a DX munkára, ráadásul csak FM üzemmódú rádiót használtak.

Gratulálunk valamennyi versenyzőnek, köszönve a szervezést Bozontnak, reméljük jövőre még többen rádiózunk egy nagyot a tél derekán.

VÉGEREDMÉNY

1. 109HA005/BK09 Attila [265QSO-1595 pont]
2. 109HA/BK1 (Péter, Soma, Silvius) [105QSO – 762 pont]
3. 109HA700/BK3 Lala [38QSO – 315 pont]
4. M29BKTA Bozont [38QSO – 207 pont]
5. 109HA185/BK11 [5QSO – 45 pont]