A HARC CLUSTER ÉS LOG LEGFRISEBB BEJEGYZÉSEI                            

Kedves Hotel Alfa tagok! Folytassuk a hagyományt és rendezzük meg idén is az Expedíciók Éjszakáját. Az esemény célja, hogy a helyi csoportok Országszerte egy időben aktiválják a megszokott magas pontokat és az Alföldi, eddig kevésbé népszerű kitelepülő helyeket.

Az elképzelés szerint az Ország különböző pontjain, kisebb csoportok, a Nagy/P versenyhez hasonlóan, egy előre megbeszélt időpontban, közösen állítanak fel egy-egy állomást. Az aktiváció így egyszerre kitelepülés is, mini találkozó is, de kis szervezéssel akár lehet a rádiózást, a Hotel Alfa Radio Clubot népszerűsítő, nyilvános aktivitás is.

Az Expedíciók Éjszakája név inkább csak egy utalás az első ilyen eseményre. Lehet az egy szombati nap, vagy vasárnap, de akár a teljes hétvége is. Az időpontot a közösen elfogadottak szerint, később hirdetjük ki. Sőt! A rendezvényt, igény szerint akár évente több alkalommal is megtarthatnánk. Egyet mondjuk tavasszal, egyet nyáron -például augusztusban, amikor nincs Nagy/P forduló, és egyet az őszi időszakban.


Mindezzel kapcsolatban várjuk ötleteiket, javaslataitokat. A beszélgetést kezdjük el a facebook csoportban, és ha körvonalazódik, akkor annak alapján kiírjuk a szavazást. Várjuk továbbá azoknak a helyi koordinátoroknak a jelentkezését is, akik a térségükben „kallódó” Hotel Alfásokat és külsős érdeklődőket össze tudják fogni, meg tudják szervezni a helyi közösségi és klubéletet.


Sporttársi üdvözlettel,
109HA091 OP Robi

Joomla templates by a4joomla