Országos bajnokság 2010-ben!

Kategória: Versenyek
Megjelent: 2009. december 29. kedd, 00:09
Találatok: 5930

HARC OB 2010A levelezési listán hosszas tanakodás folyt az elmúlt hónapokban arról, hogy miként rendezzük meg rádióklubbunk első országos bajnokságát. A HARC első Országo Bajnokságán,  2010-ben 14 alkalom kínálkozik mindenkinek arra, hogy pontokat és extra pontokat szerezzen. Aki az utolsó fordulót követően a legtöbb pontot tudja felmutatni, az lesz a HARC első bajnoka.

A két nemzeti verseny (május/november) természetesen megmarad és az eddigi gyakorlat és versenyszabályzat szerint zajlanak majd, előzetes regisztrációval. A többi 12 fordulóra nem kell majd előzetesen regisztrálni (elegendő lesz az eseménynaptárban bejelenteni a kitelepülés helyszínét)
csak a logot kell majd beküldeni. A beküldéshez készül egy egyszerű rendszer, reméljük január végén már élesben tesztelhetjük.

A HARC OB futamain (kivéve a két versenyt) minden összeköttetés 1 pontot ér, a 12 futam mindegyikének van egy jellege, azaz valami speciális sajátossága, amellyel extra pontokat szerezhettek. Ha például az április végi futamon gyalog felmászol egy hegyre és onnan rádiózol, akkor azokért
a QSO-kért dupla pont a jutalmad. Természetesen nem kötelező az adott jellegnek megfelelni, de érdemes, mert így kerülhetsz előrébb a versenyben.

Szóval pld. májusban a "digitális majálison" egy hegyről összehozott fónia QSO csak egyetlen pont, míg az otthonról lefolytatott PSK összeköttetés dupla pontot hoz a konyhára.

A 12 OB futam minden hónap utolsó szombatján kezdődik, kivéve a karácsonyi versenyt, amely az ünnep előtti szombaton.

Minden futam 12 órás, kivéve a két nemzeti versenyt, amelyek egyenként 16 óra hosszúak. Érdemes az alábbi táblázatban megtekinteni, hogy melyik verseny pontosan mikor kezdődik, meddig tart.

A versenynaplókat az adott futamról, a következő hónap 15. napjáig kell elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre ebben a formátumban. Ha valaki nem erre a címre küldi, vagy nem ebben a formátumban, vagy nem küldi be határidőre az adott futamon szerzett pontjai elvesztek, óvásra nincs lehetősége! 

 

 FORDULÓK JELLEG IDŐPONT (CET)
EXTRA PONT
   
JANUÁR HOME OPERATOR  9-21 a HARC honlapon feltüntettett QTH-dról összehozott QSO-kért jár csak dupla pont
FEBRUÁR  /M  9-21 mobil üzem, csak mágnestalpas antenna kocsiból, vagy egyszerű drótantenna a gyalográdiósoknak. Kitelepülni érdemes!
MÁRCIUS CEPT FM  14-02 FM üzemmódban talált állomásokért jár, áthívni az ellenállomást FM-be nem megengedett. Teljesítmény korlátozás nincs. Kitelepülni lehet.
ÁPRILIS SOTA  11-23 Autó nélkül, önerőből kell felvinni a cuccot egy hegyre és onnan rádiózni
MÁJUS HARC NATIONAL CONTEST  8-24 EGYEDI PONTOZÁSI RENDSZERREL a hónap első szombatján
MÁJUS DIGITÁLIS MAJÁLIS  9-21 CW, PSK, SSTV...etc, minden ami nem fónia
NLIUS
2010.07.03-án
AQUA  12-24 Vízpart, IWI, IOTA (azaz szigetről, vagy minimum folyópartról)  az antennát a vízbe telepítsétek!

Ez a futam ebben az évben azért került a következő hónap első szombatjára az utolsó helyett, mert a HARC találkozót nem sikerült a megfelelő időpontban lebonyolítani, ezért csak ebben az évben helyet cserélt a két esemény.
JÚLIUS SPECIAL ACTIVATION  14-02 COTA, GOTA, MILL...stb (várak, geodéziai tornyok, malmok, történelmi emlékhelyek, egyéb extra helyszínek)
AUGUSZTUS DXCC VADÁSZAT  8-20 ahány különböző országot csinálsz ezen a napon, azzal megszorozhatod QSO-id számát és az lesz a pontod ebben a fordulóban, itt nincs dupla pont.
SZEPTEMBER SZÜRETI MULATSÁG  12-24 Szőlőskertből, hegyközségből, borospincéből egyszóval olyan helyről kell aktiválni, amelynek köze van a borhoz! Ihatod is közben, csak forgjon a nyelved.
OKTÓBER SOTA  8-20 Autó nélkül, önerőből kell felvinni a cuccot egy hegyre és onnan rádiózni
NOVEMBER HARC NEMZETI VERSENY  8-24 EGYEDI PONTOZÁSI RENDSZERREL a hónap első szombatján
NOVEMBER SPECIAL ACTIVATION  9-21 COTA, GOTA, MILL...stb (várak, geodéziai tornyok, malmok, történelmi emlékhelyek, egyéb extra helyszínek)
DECEMBER KARÁCSONYI VERSENY  12-24 Nyitott verseny, dupla pont a HARC tagokért jár.