Nyert az Ólom-hegyi expedíció !!!
- Részletek
- Kategória: Versenyek
- Megjelent: 2009. december 21. hétfő, 10:53
- Találatok: 3790
A karácsonyi verseny hagyományosan nem a HARC központi szervezésében valósul meg, idén 130 Dani és 415 Péter vállalta a feladatot, de csak utóbbi tudott vasárnap kitelepülni. Zord idő fogadta a rádiósokat, de azért sok meglepetés is. Az elmúlt években nem volt még olyan verseny, hogy ne lett volna legalább valamiféle ionoszférikus terjedés, most is volt egy pár olasz napnyugta után, de alapvetően a hazai CB-rádiósokra vadásztak a versenyzők. A verseny végeredményét cikkünkben közöljük.
Éppen egy tucat versenyző küldte be logjait határidőre a verseny managerének, Péternek. Attila már 4. versenyét nyerte sorozatban, nincs aki megállítsa. Idén 109HA012 Robival közösen érték el ezt a szép eredményt, több mint 100 pont előnnyel nyertek. Silvius úgy látszik örökre a második helyre kárhoztatott, mert a 2. HARC verseny óta folyamatosan övé az ezüst, egyéniben, vagy csapatban, de sem hátrébb sem előrébb nem tud jutni, ráadásul az első karácsonyi versenyen is második volt. A harmadik helyet egy új állomás 109HA019 Péter szerezte meg Szegedről. A versenykörülmények kemények voltak a hideg és havas időben, sok pont nem született, de így is öröm volt egy napot közösen rádiózni.
Íme a végeredmény:
Helyezés Versenyállomás Pontszám
1 109HA/BK2 150
2 109HA182 44
3 109HA019 26
4 109HA415 22
5 109HA121 19
6 109HA212 11
7 109HA119 11
8 109HA1220 10
9 109HA403 10
10 109HA180 8
11 109HA185 5
12 109HA975 1
A legtöbb jelentkező otthon maradt, csak Ólomhegyen, Sopronban, Egerben és Vácott vállalkoztak a legelvetemültebbek arra, hogy a -10 fokos hideggel és a frissen leesett hó ellenére feljussanak valami magaslatra. Attila2 és Kiskasziba Robi egy lakókocsit húzott még szombat reggel a geodéziai torony aljához, amelynek hazaérkezését követően 109HA005 csak úgy nyilatkozott, hogy ez nem is kitelepülés volt, hanem expedíció. Képek itt láthatóak a 109HA/BK2-es állomásról.
109HA016 Tibor volt talán a legelvetemültebb, aki gyalogosan hódította meg szűz hóban menetelve a Naszály-tetőt és ott egy QRP állomást üzemeltetett három órán keresztül. Tőle kaptunk már egy rövid beszámolót is, amelyet itt olvashattok.
Köszönjük valamennyi rádiósnak, akik részt vettek a küzdelemben és az erőpróbában, várjuk beszámolóitokat, fényképfelvételeiteket!