2014. február 22-én 20 órakor a 27.385 Mhz-en USB üzemmódban és igény szerint a Zellon is újra játszunk. Kivételesen nem rádiót lehet nyerni.

Ha nem éred el a játékmestert, 109HA767 Norbi állomását Kerepesen, akkor csatlakozz a kvízhez a Zello-n keresztül!

A HARC HQ elfogadta az év végén megszületett javaslatot és fellépett a "logok spájzolásával szemben".

Reméljük terjedésben és aktivációkban gazdag lesz 2014, amely évben klubunk 10 éves születésnapját is megünnepeljük. Aki szeretne ebben az ünneplésben részt venni, ötletekkel már most bombázhatjátok a HARC levlistáit, fórumait, facebook oldalát. Egy 109HA/HB10 aktivációt mindenképpen szeretnénk indítani, de más kezdeményezéseknek, ötleteknek is örülünk. 

Dunántúli regionális rádiós találkozó beszámoló 2013.

 

Június 1-én, szombaton időben elindultunk feleségemmel és Szabival (109HA1979) a találkozó helyszínére, a festői környezetben elterülő Sáskára.

022

Ismét összejöttek az ország különböző szegleteiből a rádiósok 109HA557 - vagy ahogy a HARC-ban leginkább ismerik: Halasi Nándi birtokán. Ez a találkozó jó alkalmat kínált egy rögtönzött HARC talira is, ahol a hangok mögé hús-vér ember is került. 

 

 

 

 

 

  

A HARC Fórum közössége nemrég indított egy önkéntes alapú gyűjtést, amely hatékonynak bizonyult, már kifizettük belőle a tárhelyet és még a HARC Cluster és logger fejlesztésén tkp. ingyen-szeretetből dolgozó informatikusoknak is tudtunk némi pénzt adni, ami több a "vatikáni valutánál". Újabb projektek megvalósításához számítunk a Te (további) segítségedre is.