You are not allowed to view shoutbox.

Harmadik alkalommal találkoztak a HARCosok

Normal 0 21

 

Harmadik alkalommal került megrendezésre a Hotel Alfa Rádió Club éves találkozója. Még ha, az időjárás és a birokrácia nehezítette is a szervezést és magát a bulit, annak ellenére is fergeteges dínom-dánommal ünnepelték klubbunk tagjai a viszontlátást. Élménybeszámolók lapozás után.

Normal 0 21

 

Mint már a bevezető is sejteti, izgalmakkal indult a találkozó, és most nem csupán a kirándulások előtti gyermeteg várakozásból adódott. Az eredeti szállást az üzembentartó cég előzetes figyelmeztetés vagy értesítés nélkül mondta vissza, így csak a véletlenen múlott, hogy HA185 Acsi érdeklődő telefonja alkalmával fényderült a turpisságra. (Ezúton is csókoltatjuk az illetékeseket.) A gyors reagálásnak köszönhetően azonban egy nappal a találkozó előtt sikeresen új szállást találtunk, mely szebb, olcsóbb, és komfortosabb volt az előzőnél. Rövid egyeztetés után már le is foglaltuk, hogy a hétvégénk a zavartalan rádiózás és csapatépítés jegyében telhessen. A csapat többsége már pénteken megérkezett. A képzeletbeli célszalagot HA2727 Balázs és HA013 Gabi a kedvesével szakíthatta volna át, akik már korán reggel a kemping kapujában várakoztak bebocsátásra. A zászlóshajót azonban a HA076 Fityek, HA185 Acsi és HA212 Dani alkotta trió képviselte, autójukban a nehéztüzérséggel. Fityek egy egész utánfutónyi rádiós kelékkel készült a találkozóra. Fegyverarzenáljában a 3 elemes beam yagitól a penetrátoron keresztül egy 9m-es katonai árbocig minden megtalálható volt. A jelenlévő csapattagokkal a szállás elfoglalása után megkezdődött az antennák felállítása, amikor is megérkezett az erősítés HA128 Zsolti és HA182 Silvius kicsit később HA018 Gyuri és HA444 Lacibácsi személyében. A kezdeti szép időjárást és optimista jóslatokat hamar beárnyékolta egy nagyobb felhőcsoport és apróbb eső szemerkélések. Azonban ez senkit nem tántorított meg, és ha kisebb nehézségek árán is, de délutánra állt az árboc az antennákkal. Kérünk mindenkit aki jelenvolt a helyszínen, vagy az éterben kapcsolódott hozzánk, írjon pár gondolatot hogyan is élte meg ezt a rövidke hétvégét. A találkozóról már elérhető képek vannak a galériában.

 

109HA182 - Silvius


A képeket már a galériába feltöltöttem, itt az ideje, hogy ide is írjak pár sort, meg beszúrjak pár videót. Elsősorban annak örülök, hogy találkoztunk, meg hogy új helyszínt próbáltunk ki. Bizony volt bőven hely, ha sokkal többen vagyunk, akkor is elfértünk volna. Alapvetően két állomást építettünk ki. Az 1-es bázison Fityek és Dani Yaesu rádiói dolgoztak a 109HA000 aktiváción 11 méteren, a 2-es bázison pedig 109HA444 új szerzeményét egy régi, de teljesen hibátlan állapotú Kenwoodját tesztelhettük RH sávokon, főleg 40 méteren. Laci a távírózás mellett a herflizés tudományába is bevezette a legtöbb HARC-ost.

{youtube}jvZlhQ2SrTU{/youtube}

Külön öröm volt, hogy látogató is járt nálunk, 058 Flala bemutatott egy igazi gyalográdiós felszerelést, amelyről nemsokára honlapunk is beszámol majd, 926 Pista pedig mobilból vokegyetlen, ahogy közeledett Tiszaalpár fele, már a Dunántúlról meghallottuk.

{youtube}hCRen_dcZxM{/youtube}

A terjedés is velünk volt, bár a 34-es divíziót nem számítva csak kontinensbéli országokat logoltunk, de közülük közel 100-at. A DX-től persze mindegyikünk figyelmét elvonta a többiekkel való találkozás élménye. Valahonnan mindig előkerült egy flaska, doboz, palack, vagy ehhez hasonló és azt jóízű beszélgetések mellett lehetett elfogyasztani.

{youtube}TUYTNGAk-po{/youtube}

A szállás teljesen rendben volt, szemben hétvégén is nyitva volt a kisbolt, szóval nagyon el sem hagytuk a tábor területét (kivéve a nagybevásárlást intéző gépkocsis különítményeket). A 018-076 koprudukciójában megszületett marha pedig az eddigi legjobb HARC-os étel lett, mi sem bizonyítja jobban, hogy pillanatok alatt eltüntettük a hatalmas bogrács tartalmát és az étkezőasztalt síri csend lengte körül valamennyi teraszon.

{youtube}ygvc97PFEh0{/youtube}

Hogy végig esett az eső? Hogy hűvös volt? Hogy a fodrászlányok nem érkeztek meg? Végül már senkit sem zavart, együtt voltunk, nagyon rádióztunk és rengeteg izgalmas élménnyel, tapasztalattal, remek pillanattal gazdagodhattunk.

{youtube}G39t_vyf0E0{/youtube} 

 

NAGYOBB HOSSZABB VÁGATLAN CSAK FELNŐTTEKNEK!

Nekiduráltam magam kicsit ésösszevagdostam egy órányi nyerset 16 percbe. Persze nem fért fel egyben a Jútyubra, így két részre kellett bontanom. A hétvége krónikája, a főzésről, rádiózásról, alkoholszondázásról, nagy találkozásokról és persze a beetetésről szól. Mérsékelten vicces is :-) Fogyasszátok egészséggel.

 {youtube}Egrm6r9yTXs{/youtube}  

 {youtube}UlszM8QPV3A{/youtube} 

 

Joomla templates by a4joomla