You are not allowed to view shoutbox.

Hirtelen jött aktiváció

A tegnapi nap folyamán 109HA212 Monori Dani, és jómagam 109HA410 CZ kitelepültünk a monori kilátóba egy kis rádiózásra. Az ötlet délelőtt, 11 óra tájt fogant. Mivel Dani nem rég jött haza Angliából, keményen fűtötte a DX utáni vágy, ezért egy gyors megbeszélés után elhatároztuk, hogy irány a kilátó!

Úgy beszéltük meg délelőtt, hogy legkésőbb 14:00 CET szerint jó lenne elkezdeni az aktivációt, ezért belehúztunk, és villámgyorsan pakolni kezdtünk. Dani szerencsére hozott magával Angliából egy Yaesu FT-857-es készüléket a hozzá való akksikkal, úgyhogy nem kellett cipelnünk az én nehéz FT-757GX-emet. Úgy gondoltuk, addig maradunk, amig az akksik kitartanak, ennek ellenére tovább voltunk, mert kaptunk még időközben pár akksit. (bővebben lentebb) Az antenna szintén Danié volt, egy fél hullámú GAP-H vertikál.

Időközben gyorsan internet mellé ültem, és a Hotel Alfa honlapon dobtam egy üzenetet az üzenőfalra, hogy kitelepülés lessz. Pár perc múlva csörgött a telefonom, Silvius Hivott, hogy feltegye-e az aktivációnkat az eseménylistára, valamint, hogy mivel Piliscsabán volt, majd felmászik ő is egy magaslatra, és megkiabál minket. Bizakodva indultunk igy neki az aktivációnknak, mivel egy ellenállomásunk már biztosan volt.

A szállitáson sokat agyaltunk, mivel nincs autónk, ezért Dani Bringával, én pedig egy két sebességes babettával mentem, na ezekre kellett valahogy felszórni a sok cuccot, ami kellett. Végül két táskába bepakoltuk az apraját, az antennát összecsukva kábelkötegelőkkel felerősitettük a babettára, és robogtunk a kilátóba.

A kilátóba felérve örömmel tapasztaltuk, hogy senki nincs fent, miénk az egész kilátó. Az idő gyönyörű volt, sütött a nap, enyhe szél volt, éppen csak annyi, hogy nem sültünk meg a tűző napon. Az órát megnézve sajnálattal tapasztaltuk, hogy két teljes percet késtünk, ezért gyorsan lemálháztuk a járműveket, felmásztunk a kilátóra, és már épitettük is az antennát. Kihúztuk a GAP-ot, és kábelkötegelővel rögzitettük a kilátó korlátjához, kipakoltuk az asztalkát, a rádiót, gyors SWR-mérés, és hangolászás után már ment is az első CQ CQ. Az akkumulátorok kimélése végett visszavettük a rádiót 5 Wattra, ezért nagyrészt végig QRP állomásként rádióztunk. Ez volt 12:20 UTC-kor. Mivel egyelőre süket volt a27.470, ezért elkezdtünk telefonálgatni, és SMS-eket küldözgetni, hátha fel tudunk hajtani néhány ellenállomást. 353 Maci rögtön mondta, hogy siet rádió elé, valamint hogy ha kell, tud adni még akksit, ezt szivesen elfogadtuk, és megbeszéltük, hogy ha hazaér, azonnal leszaladunk hozzá a telepekért. 415-ös Péter szintén felajánlott egy akkut, és megigérte, hogy fel is hozza a kilátóhoz Monorra. Ennek nagyon megörültünk, mivel volt rá remény, hogy sokáig kint maradhatunk.

Ezek után kényelmesen megettük a kivitt szendvicseket, és újra ment a CQ.

12:50 UTC-kor jött az első válasz 109HA150 Somától, akit 5\9 el vettünk, és tőle is 5\9-et kaptunk, ami nem csoda, mert egy jobb távcsővel szinte láthattuk is volna egymást.

Ezek után szépen jöttek az ellenállomások sorban, 191 István Pestről a Trabiból, 186 Tamás, 353 Maci Budáról mobilból. 191 Istvánnal, és 353 Macival sokáig tartottuk a kapcsolatot, mert mindketten úton voltak.

14:19-kor végre 182 Silvius is bejelentkezett Pilisvörösvárról a Kálváriáról, és viccesen megjegyezte, hogy milyen jó, mikor két SOTA aktiváció beszél egymással. Ez viszont csak félig igaz, mivel mi csak 50%-ban jutottunk ki saját erőből a kilátóhoz, ugyanis én motorral voltam, csak Dani volt biciklivel.

14:45 UTC után volt egy kis technikai szünet, mivel 353 Maci bejelentkezett, hogy hazaért, ezért 212 Dani leszaladt hozzá motorral az akkumulátorokért. Eközben megérkezett a kilátóhoz 415 Péter is még egy akksival, és mire Dani visszaért, felhúztunk gyorsan még két antennát.

Mikor Dani visszaért, akksit cseréltünk a rádiónkon, és folytattuk a QSO-zást. Ezután már csak 3 állomást tudtunk Logolni, a többi állomás akivel beszéltünk már bent volt a Logban.

17:00 UTC körül átugrottunk FM-be, ami még két QSO-t eredményezett, 17:11-kor 27.470-en még sikerült elkapnunk HA700-as Lalát, valamint 17:22-kor 27.295-ön Bajuszt.

18:00 UTC-kor leadtunk még zárásnak egy-két CQ-t, de mivel nem jött már ezekre válasz, és mivel a szél is feltámadt, elkezdtük lebontani és összecsomagolni a RIG-et.

Ezek után még egy kicsit kint maradtunk 415 Péterrel, mivel Ő azt mondta, hogy még marad, mert beindult lentebb a terjedés.

Ezen a kitelepülésen nagyon jól éreztük magunkat, igaz, hogy csak 10 állomást sikerült Logolni, de a hétköznapi időpontra, és a szerény terjedésre, valamint a QRP teljesitményre való tekintettel egész jól szerepeltünk.

Ezúton is nagyon szépen köszönjük a technikai segitséget, és az "életmentő" akksikat 109HA145 Péternek, és 109HA353 Macinak. Köszönjük 109HA415 Péternek, hogy megtisztelte a mi kis aktivációnkat a jelenlétével, és reméljük, hogy a legközelebbire is velünk tart. Reménykedünk benne, hogy addigra már meglesznek az Amatőr engedélyek is, és akkor már a 11m mellett az Amatőr sávokon is hallhatóak leszünk a kilátó mellől. Köszönjük mindenkinek a QSO-kat, és reméljük, hogy a legközelebbi kitelepülésünkkor még több állomást sikerül majd "levadásznunk" az éterből.

Sok 73, sok DX-et kiván mindenkinek 109HA212 Monori Dani, és 109HA410 CZ!

 

LOG:

Állomás, OP           QTH                      Riport                      Idő              Freki   

109HA150 Soma    Hármashatárhegy    5\9 adott, 5\9 vett    12:50 UTC    27.470

109HA191\M István Budapest               5\9 adott, 3\1 vett    13:01 UTC    27.470

109HA186 Tamás  Budapest XV. ker.    5\9 adott, 4\1 vett    13:11 UTC    27.470

109HA353\M Maci  Buda                      5\7 adott, 5\9 vett    13:31 UTC    27.470

András                 Budapest                 5\9 adott, 5\1 vett    13:35 UTC    27.470

109HA182\P Silvius  Pilisvörösvár          5\2 adott, 5\2 vett    14:19 UTC    27.470

109HA184 Hegylakó Pilisszentkereszt    5\9 adott, 5\9 vett    14:45 UTC    27.470

109HA190 Dodi     Budapest                 5\8 adott, 3\3 vett    16:25 UTC    27.470

109HA700 Lala     Veresegyház             5\5 adott                 17:11 UTC   27.470

Bajusz                 Fót                          5\5 adott                  17:22 UTC   27.295

 

Fotók a képgalériában , az aktivációk menüpont Monori Kilátó című galériájában láthatók!

Joomla templates by a4joomla